Karomir Könyve

„Ha szíved nagy,
És helyén az eszed,
Mindegy, ki vagy,
E világ a tied”

Ezzel a Larenthan Városában született mondással kezdem könyvemet, mely fenséges szépségű, vad világunk dolgait foglalja magában. Az összes Régi Istenek szerelmére mondom, e föld megannyi ékes és éktelen történését, tájékainak életét összefoglalni oly nehéz, mintha a szivárvány színeit akarnám csokorba fogni és szálanként rendezni – de mindent megteszek, hogy munkám valódi okulásként szolgáljon az utókor számára.

Itt, a Szirtszakáll Hegyek havas bércén, a fénynek, tudásnak, s rendnek Régi Istene, Tyralar sziklatemplomában foghatok neki ez írásnak. Köszönettel tartozom ezért Vaslábú Nor királynak, ki Morthamar Törpéinek, s e hegyeknek az ura, e kies tájékra zarándokolt tizenhét tudós szerzetesnek, kik rendben tartják a templomot, s vénségesen vén barátomnak, kinek nevét nem árulom el, ki a Karomir minden földjét megjárta már, hogy elhozza nekem a világ híreit – ha őreá hivatkozom, majd Szürkeszárny-ként említem.

Tudásom minden erőfeszítésem ellenére emberi korlátok közé szorul, s bár akadnak sokan, kik halhatatlannak tartanak, én érzem, a vég engem is elér. Egész életemben a tudást, a bölcsességet, az igazságot kutattam, s mielőtt eljő, aminek el kell jönnie, hagyok magam után egy utolsó nyomot, melybe lépvén tovább halad majd más ezen az úton…

Lássuk tehát, mit hord hátán Karomir, a mi Földanyánk, lássuk e földek színét, a szikár hegyeket, a kígyózó folyókat, vízeséseket, a tengerek hullámait, a sivatagok forrón izzó homokját, erdőket és pusztákat, a zord vadont és az országok népeit – e népek eredetét, történetét, isteneit és világi életét, a dicsőn fénylő jótét lelkeket, s a galád, aljas tetteket!